Az immunitás kifejezéssel szinte mindennap találkozunk, halljuk, olvassuk a különböző médiumokban, az orvosi rendelőkben vagy az orvosi szaklapokban. Az immunitás szónak azonban mindannyiunk számára kicsit más a jelentése. A laikus erős betegséghajlamra vagy a betegségekkel (főleg légzőszervi bajokkal) szembeni ellenálló-képesség csökkenésére gondol, míg a szakemberek, vagyis az immunológusok és allergológusok egészen másképp értelmezik ezt a fogalmat.
Az emberi test védekezőképességéről szóló első írásos feljegyzések az ókori Görögországból származnak: Thukydides (A peloponészoszi háború története című mű szerzője) írta le annak idején, hogy egy bizonyos fertőzésen átesett emberek később nyugodtan ápolhatták az ugyanabban a betegségben szenvedő embertársaikat, mert az adott betegséggel újra nem fertőződtek meg.
A modern immunológia története csak a mikroszkóp felfedezése után, a mikrobiológia fejlődésével, vagyis a 19. században kezdődik. Az immunológia híres megalapítói közé tartozik Pasteur, Koch, Mecsnikov, Ehrlich és mások. A tudományág a sejtbiológiának köszönhetően a 20. század 60-as éveiben indult ugrásszerű fejlődésnek. A molekuláris immunológia és immunogenetika nap mint nap újabb ismeretekkel és felfedezésekkel bombáz minket. Az utóbbi évtizedben hihetetlen gyorsasággal fejődnek az immunológia egyes ágazatai is, mint például az immuno-endokrinológia és a pszicho-neuro-immuno-endokrinológia. Ámulva figyeljük (talán már követni is alig tudjuk) az orvostudomány fejlődését, amely új nézeteivel egyre távolabb kerül a betegségek és gyógymódjaik hagyományos felfogásától.
Rendkívül összetett kölcsönhatások
Vajon képesek leszünk-e megbirkózni ezekkel az új ismeretekkel és a gyakorlati orvosi praxisunkban is alkalmazni őket? Úgy vélem, hogy az orvosok többsége sejti, mennyire fontos szerepet tölt be az idegrendszer, az immunrendszer és a hormonrendszer az alapvető biológiai szabályozás folyamatában. Ezek megfelelő működése elengedhetetlen az emberi szervek fiziológiai működésének fenntartásában, vagyis az egészség megőrzésében.
Mivel azonban a laboratóriumi kutatások eredményeit a molekuláris biológusok és genetikusok nyelvén adják közre, az elméleti ismereteket nélkülöző és napjaink kutatási eredményeit kevésbé ismerő klinikai orvosok ezeket igen nehezen értik meg. A következő probléma az, hogy a tanulmányok eredményei sokszor ellentmondásosak, valamint a laboratóriumi mutatók pozitív irányú változása nem mindig vezet az elvárható klinikai hatáshoz. Mindezt a különböző tényezők kapcsolatrendszerének hihetetlen bonyolultsága okozza.
Emiatt az orvosok azokat a betegeket, akiknél immunzavar lehetősége áll fenn, inkább a specialistákhoz (klinikai allergológusokhoz és immunológusokhoz) irányítják. Az utóbbiaknál azonban hiányoznak a beutaló orvos ismeretei, és nem is konzultálnak vele. Ezért gyakran megesik, hogy a “teljes” immunológiai vizsgálat eredményei normális értékeket mutatnak, miközben mindenki számára világos, hogy lokális immunzavarról van szó. A páciens ezek után olyan “kísérőszavakkal” hagyja el a rendelőt, hogy “ezzel együtt kell élnie”, vagy jobb esetben olyan “jó tanáccsal” látják el, hogy “erősítse meg az immunrendszerét és éljen egészségesen”. Konkrét tanácsokat azonban rendszerint nem kap. A betegségét ezt követően csak a tünetek elnyomásával kezelik, illetve ha azt már a technológia fejlődése megengedi, szóba jöhet a szövetpótlás is (leggyakrabban az ortopédiában vagy a kardiológiában).
Az érzelmek és a stressz szerepe
Nőgyógyászként közeli kapcsolatban állok a hormonokkal, amelyek az emberi szervezet szinte valamennyi sejtjére és szövetére hatással vannak, a holisztikus orvoslást gyakorló orvosként pedig a kommunikációval. Emiatt a betegségek idegrendszeren, hormonrendszeren és immunrendszeren keresztül történő kezelését tartom kiemelkedően fontosnak. Úgy vélem: a betegség kialakulásában, illetve lefolyásában nem kevésbé fontos szerepet játszik az ember érzelmi állapota, valamint a krónikus stressz jelenléte.
Fontos felfedezés, hogy az idegrendszer, a hormonrendszer és az immunrendszer ugyanazon a biokémiai nyelven kommunikál egymással. Nem kevésbé lényeges, hogy az emberi gondolatnak is megvan a maga biokémiai alapja. Ez a kommunikáció az idegimpulzusokon, neuropeptideken, hormonokon, citokineken és további, jelzéseket közvetítő anyagokon keresztül megy végbe, és jól magyarázza azt a jelenséget, hogy az érzelmek, esetleg a stressz befolyásolják a beteg képességeit egy-egy betegség, pl. fertőzések vagy daganatos megbetegedések leküzdésében, ugyanakkor bizonyos autoimmun betegségek kialakulásához is vezethetnek.
Viszonylag új keletű az a
tudományos megállapítás, hogy kis mennyiségben az immunsejtek is termelnek hormonokat, és ezek a hormonok hatással vannak az immunsejtekre, illetve a többi környező sejtre. Ugyancsak hatnak azokra a szövetekre, amelyekben az immunsejtek felgyülemlenek, például gyulladás esetén. A kölcsönös kapcsolatok és szabályozások bonyolultságát az is fokozza, hogy ugyanaz az anyag (pl. az ösztrogén hormon) eltérő biológiai hatást fejt ki a különböző szövetekre. A hatás függ az anyag koncentrációjától, attól, hogy miként, milyen rendszeresen szedik, valamint hogy a beteg hány éves és milyen fiziológiai állapotban van. Emellett fontos szerepet játszanak a sejtreceptorok is, amelyek az anyag sejtekbe való bejutását közvetítik, és ezzel lehetővé teszik a biológiai hatás létrejöttét.
Az autoagresszív betegségek a népesség mintegy 7%-át sújtják, és rendkívül súlyos orvostudományi problémát jelentenek. Az immunreakciókat stimuláló hormonok közé tartozik pl. a növekedési hormon, a prolaktin, a pajzsmirigyhormonok és az inzulin. Az immunitást elnyomó hormonok közé sorolhatjuk a glükokortikoidokat, az endogén opiodokat, az androgéneket és az ösztrogéneket. A glükokortikoidoknak az immunreakciókra kifejtett elnyomó hatását (immunszuppresszió) régóta alkalmazza az orvostudomány például krónikus gyulladások vagy autoagresszív betegségek esetén, amikor az immunitás serkentése nem kívánatos.
A fertőzés jelentősége
Az immunrendszer reaktivitásában bekövetkezett változások különböző okokra vezethetők vissza. A belső tényezők közé tartozik a veleszületett hajlam, valamint a pszicho-neuro-hormonális környezet. A külső tényezők közül a legjelentősebb a (vírus, baktérium vagy parazita okozta) fertőzés.
Az autoimmun megbetegedések kialakulását fertőzés előzi meg. A fertőzés a molekulák hasonlóságának mechanizmusa révén hat, az autoantigének felszabadításával roncsolja a szöveteket, kimeríti az immunrendszert, és kárt tesz a szabályozó citokinekben. Autoagresszív állapotok esetében az ösztrogéneknek is negatív hatásuk van, ezért ezek a megbetegedések nőknél gyakrabban tapasztalhatók.
Az autoagresszió először a megtámadott szerv működésében tesz kárt, később az adott szerv károsításához (destrukcióhoz) vezet. A betegség gyakran a hormonrendszer szerveit támadja meg, és valamelyik belső elválasztású mirigy betegségét váltja ki (endocrinopathia). Mérsékelheti az érintett hormon működését, ezzel hormonhiányt idézve elő, vagy éppen fordítva, fokozhatja aktivitását, így hiperstimulációt okozva. A klasszikus példák közé tartozik a pajzsmirigy autoimmun megbetegedése (amelyből az utóbbi időben egyre több van), az 1-es típusú cukorbetegség (diabetes mellitus), az auto-ellenanyagokkal blokkolt inzulinrezisztencia, a petefészek korai kimerülése stb.
Öregedési folyamatok
Az immunrendszer működését a szervezet öregedésének folyamata is befolyásolja. Az immunrendszer és a hormonrendszer teljesítőképessége a kor előrehaladásával folyamatosan csökken. Itt elsősorban a DHEA hormon mennyiségének csökkenése játszik jelentős szerepet, ez hátrányosan befolyásolja az immunfolyamatokat. A kapcsolatok azonban kétirányúak, és az idegrendszer hatása ugyancsak jelentős. Az említett összefüggések megértése, valamint a célzott megelőzés alapvető hatással lehetnek az idősödő társadalom egészségügyi állapotára.
A felsorolt tényekből is látható, hogy a fiziológiai szabályozó kapcsolatok felettébb összetettek, ezért a kockázati tényezőket teljes egészében kizáró, hatékony gyógymód – még a legújabb felfedezések ellenére is – csak a jövő zenéje. Jó példaként szolgálhatnak erre a pajzsmirigy autoimmun megbetegedései. Esetükben, 45 éves intenzív kutatás után is, csak a hormonterápia mutatkozik az egyetlen hatékony módszernek.
A távoli jövőben egyszer talán teret kaphat a géngyógyítás és a farmakogenomika is. (A farmakogenomika a humán genetikai polimorfizmus tanulmányozásával a gyógyszerek hatásainak és mellékhatásainak eltérő mértéket kívánja molekuláris szinten megérteni és megmagyarázni – a szerk.).
A regulációs és immunfolyamatok során minden biológiailag aktív anyagból megfelelő mennyiségnek kell jelen lennie a szervezetben, ráadásul megfelelő időben és megfelelő helyen. Vagyis: egyensúlyi állapotnak, harmóniának kell uralkodnia. De képesek vagyunk-e parancsolni a hormonjainknak, citokinjeinknek és további szabályozó anyagainknak, valamint a limfocitáinknak, hogy hibátlanul működjenek? Ez sajnos nem lehetséges.
Megpróbálhatunk viszont egyensúlyi állapotot teremteni az életünkben. Korlátozhatjuk a krónikus stressz hatását, kialakíthatjuk a megfelelő étrendet, és odafigyelhetünk a szükséges mennyiségű mozgásra.
Figyeljünk az étrendünkre!
Globalizált fogyasztói társadalmunkban óriási problémát jelent az étrendünk, hiszen napjaink ipari mennyiségben előállított élelmiszerei kalóriában rendkívül gazdagok ugyan, és könnyen elérhetők, ám nem tartalmazzák a szükséges tápanyagokat, amelyek a nagyüzemi mezőgazdasági termelés mai állapotában már csak minimális mennyiségben találhatók meg a termőtalajban. Rohanó világunk és a médiában megjelenő reklámok ugyancsak az egyoldalú táplálkozásra és rossz sztereotípiák kialakítására serkentenek bennünket. Jellegzetes példa erre a gyorsétkezés, a “fast food”.
Emberemlékezet óta ismeretes az a tény, hogy bizonyos növények, illetve a bennük található anyagok jótékonyan hatnak az emberi szervezet betegségekkel szembeni ellenálló képességére. Ezeket a vegyületeket az utóbbi évtizedekben intenzíven vizsgálják és kutatják a tudósok. A rendkívül reményteljes anyagok közé tartozik pl. a glükán, amely bizonyos gombafajtákban található meg. Jelentős az immunszabályozó hatása, és ezt nemcsak laboratóriumi körülmények között, hanem a klinikai gyakorlatban is többször sikerült bebizonyítani. A béta-glükánok szerves részét képezik az immunrendszert erősítő, komplex Imunosan készítménynek.
Az Energy cég Imunosan elnevezésű készítményében levő béta-glükánok forrása a Kínában több ezer éve használatos, gyulladásellenes, daganatellenes és méregtelenítő hatású pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum). A béta-glükánok következő forrása a mandula gomba (Agaricus blazei Murrill). Ez többek között allergiásoknál deszenzibilizáló hatású, emellett sejtburjánzást gátló (antionkogén) és a sejtek elfajulását gátló (antimutagén) hatásait is kimutatták.
A készítmény immunszabályozó hatását tovább erősítik a csüdfűből (Astragalus), a szibériai ginszengből, a közönséges fagyalból, a réti heréből, a zöld teából és további növényekből származó fitoanyagok. Az Imunosan lehetőséget nyújt immunrendszerünk jelentős mértékű erősítésére, valamint a fertőző, autoagresszív és daganatos betegségek kockázatának csökkentésére.
Dr. Bohdan Haltmar
Nőgyógyász
Közzétette/Németh Imre klubvezető
