Hasmenéssel járó betegségek – nyáron gyakrabban támadnak

A hasmenés olyan betegség, amely bármikor képes megnehezíteni az életünket, de a szabadság vagy az ünnepek idején alatt különösképpen kellemetlen. Nem kell ahhoz feltétlenül elutaznunk valahová, hogy hasmenést “szerezzünk be”, elegendő lehet hozzá akár a többnapos ünnepen nem megfelelően tárolt vagy túl sok napon át fogyasztott étel is.

Az esetek többségében ilyenkor fertőzés okozta problémával állunk szemben. A baktériumok közül a Salmonella, a Shigella és az Escherichia coli, a vírusok közül pedig a rotavírusok és az adenovírusok okoznak leggyakrabban hasmenést. A paraziták csoportjából a Lamblia, a gombák közül pedig a Candida albicans tehető leginkább felelőssé a hasmenés kialakulásáért.

Elsősorban a gyerekek, az idősek és az utazók veszélyeztetettek. A hasmenés legsúlyosabb következménye a folyadék- és ásványianyag-vesztés, azaz a dehidratáció. Felnőtteknél csak ritkán találkozunk dehidratációval. Ebből a szempontból ismét a gyerekek, az idősek, valamint az anyagcserezavarban szenvedő felnőttek veszélyeztetettek. A hasmenés korlátozza a tápanyagfelvételt is, és ha túl hosszú ideig tart, alultápláltsághoz vezethet.

A hasmenés az esetek nagy többségében otthoni körülmények között is leküzdhető.
Orvosi kivizsgálás és konzultáció az alábbi esetekben szükséges:

» 3 napnál tovább (70 évnél idősebb személyek esetén egy napnál hosszabb ideig) tartó, híg állagú hasmenés;

» 3 napnál tovább tartó, lázzal kísért hasmenés (legyen az bármilyen állagú);

» véres vagy váladékos széklet;

» hosszan tartó hasfájás;

» ismétlődő hányás vagy vizelési problémák;

» súlyos betegség, pl. cukor- vagy vesebaj.

A szövődmények kockázata a páciens életkorával párhuzamosan, folyamatosan nő.

Egyéb okok és gyógymódok

Tudnunk kell, hogy hasmenést nemcsak fertőzés okozhat, hanem a következő okokból is bekövetkezhet:hasmenes-1024x576-300x169 Hasmenéssel járó betegségek – nyáron gyakrabban támadnak

» bizonyos gyógyszerek mellékhatása (antibiotikumok, vízhajtó gyógyszerek);

» ozmotikus anyagok használata (hashajtók, mesterséges édesítőszerek);

» enzimhiány (pl. a tejcukor lebontásához szükséges laktázból van kevés);

» bélmûtétek utáni állapotok;

» a bélfal nyálkahártyájának gyulladása (Crohn-betegség a vékonybél, fekélyes vastagbélgyulladás a vastagbél esetén);

» motilitási zavar, elégtelen bélmozgás (irritábilis vastagbél – IBS);

» daganatos megbetegedés vagy az onkológiai kezelés nem kívánt mellékhatása.

Az akut hasmenés gyógymódja: ágynyugalom, szigorú diéta, megfelelő mennyiségû folyadékbevitel. A recept nélkül kapható gyógyszerek közül jó szívvel ajánlható az Imodium kapszula, az Endiaron tabletta vagy a hagyományos széntabletta (Carbo activatus vagy Carbo medicinalis). Jó hatása van a Tormentan teakeveréknek is.

Az ENERGY készítményei közül elsősorban a DRAGS IMUN jön szóba, napi 3×7-10 csepp adagolásban (teába csepegtetve), de kiváló még a CYTOSAN (naponta 3×1 kapszula) vagy a CHLORELLA is (naponta 3×2 tabletta).probiosan-inovum Hasmenéssel járó betegségek – nyáron gyakrabban támadnak

Az elvesztett ásványi anyagokat a FYTOMINERAL segítségével pótolhatjuk. Adagolása: naponta 2×20 csepp, egy pohár vízbe csepegtetve. Az akut hasmenés megszüntetése után rendbe kell hoznunk a bél mikroflóráját, méghozzá a PROBIOSAN segítségével (naponta 3×1 kapszula, étkezés után).

Javasolt diéta hasmenés és hányás eseténhasmenés2 Hasmenéssel járó betegségek – nyáron gyakrabban támadnak

1. nap – tea és kétszersült. A teát enyhén édesíthetjük. Naponta 2-3 liter folyadék bevitele szükséges, súlyos hasmenés és hányás esetében még több.

2. nap – ugyanaz, mint az első napon, de kiegészíthető:

» sovány marha- vagy tyúkhúsból készített erőlevessel, amit rizzsel sûríthetünk;

» rizslevessel (a rizst szét kell főzni), amit enyhén sózhatunk, és sárgarépával ízesíthetünk;

» finomra reszelt almával, banánnal;

» babapiskótával.

3. nap – ugyanaz, mint a 2. nap, valamint:

» zsírmentes rizs, fehér pékáru (kifli, zsemle);

» zsírmentes, párolt sárgarépa;

» zsírmentes krumplipüré (nem tejjel, hanem vízzel készítve).

4. nap – az eddigiekhez hozzávehetünk:

» sovány csirke-, borjú-, marhahúst és halat;

» különböző tésztaféleségeket, zsírtalan, diétás paradicsommártást, élőkultúrás joghurtot.

Javasoljuk, hogy a betegség jelentkezésétől számított 2 hétig ne fogyasszon:

» rántott ételeket és élelmiszereket;

» felvágottat, fûszeres ételeket;

» hüvelyes növényeket;

» állati eredetû zsírokat, majonézt;

» savanyú káposztát, karalábét, édes káposztát;

» csokoládét, édességeket, friss kelt tésztát.

Az utazók és a hasmenés

Aki teheti, melegebb égtájakra utazik szabadságra. A trópusok és a szubtrópusok azonban kifejezetten kockázatosnak számítanak a hasmenés kialakulása szempontjából. A legtöbb ilyen hasmenés bakteriális eredetű, de okozhatja vírus vagy parazita is. Lefolyása rendszerint nem súlyos, mégis tönkreteheti a nyaralást.hasmenés1 Hasmenéssel járó betegségek – nyáron gyakrabban támadnak

Megoldás: legyen nálunk elegendő mikrobaellenes gyógyszer, tartsuk meg a megelőzés alapvető szabályait a helyszínen.

Megelőzés

A következő étrendi és életmódbeli szabályokról van szó:

» igyunk palackozott vizet, azzal mossunk fogat, illetve azzal mossuk a gyümölcsöket;

» ne kérjünk jeget az italokba;

» olyan gyümölcsöt együnk, amely hámozható;

» ne fogyasszunk nyers zöldséget;

» ne együnk fagylaltot és nyers ételeket;

» vigyázzunk a halakkal és a tenger egyéb gyümölcseivel;

» utcai árustól ne vásároljunk élelmiszert;

» kerüljük az ismeretlen felszíni vizeket (mosás, fürdés);

» figyeljünk arra, hol fürdünk a tengernél; ne azt a partot válasszuk, amelyhez közel van a csatornarendszer;

» ne feküdjünk a csupasz homokra;

» ügyeljünk bőrünk és körmeink ápolására, higiéniájára;

» kerüljük a szabadon mozgó állatokkal való érintkezést.

A hat legfontosabb tudnivaló – röviden: üzlet, eredeti, kinyitni, meghámozni, lemosni, megfőzni

Dr Jiri Hanzel cikke

Online katalógus:
http://www.energy.sk/hu/menu_x7091x.asp

Szólj hozzá!

Kérdése van?

Ha úgy érzi, hogy tuduk segíteni, keressen bátran.

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft