Medvehagyma

Allium ursinum L.

Ismert még az alábbi neveken:
vadfokhagyma, erdei fokhagyma, boszorkányhagyma, poroszhagyma, kígyóhagyma, sajamás, sási-hagyma

Hazánkban közismertté élőhelyei egyikén, Orfű erdeiben (a Mecsekben) található példányai tették. Ugyanis Nagy Bandó András ?Orfűi medvehagyma kincseskönyv? címmel (Szamárfül Kiadó, 2007) könyvet jelentetett meg az értékes gyógynövény történetéről, értékeiről, hasznáról. Megtalálhatjuk az árnyékot kedvelő, évelő, hagymával áttelelő növényt a bükkös, tölgyes, gyertyános erdők aljnövényzetében, nemcsak a Mecsek erdeiben (Orfű és a Misina déli lejtőin), hanem a Zselic és a Bakony területén, a Gerecsében, Keszthelyi-hegységben, és számos más helyen is, ahol a talaj humuszban gazdag és jó vízelvezetésű. A közvetlen, erős napfényre és a késői fagyokra érzékeny.Kora tavasszal, az elsőként megjelenő növények egyikeként, intenzív fokhagyma szagával hívja fel magára a figyelmet. Levele fénylő felületű, harsány zöld színű, hosszú nyelű, esetenként a 20 cm hosszúságot is eléri, és lándzsás, széles formát képez. Ernyős fehér apró csillagra emlékeztető virágai április-májusban nyílnak, ez után a hagymák behúzódva, sarjhagymákat nevelnek.Hasonlóság mutatkozik az erősen mérgező (halált okozó) májusi gyöngyvirág (Convallaria majalis), illetve az őszi kikerics (Colchicum autumnale) levelével. A sok tekintetben egymásra hasonlító levelek megkülönböztethetők egymástól. A medvehagyma levelének átható, fokhagyma szaga árulkodó jel (dörzsöljük meg a levelét), a másik kettő szagtalan. Gyakorlatlan növénygyűjtők inkább kérjék szakértők, növényismerettel rendelkezők segítségét a biztonságos azonosításhoz.A néphagyomány úgy tartja, hogy tavasszal, a barlangjából előbújó barnamedve először a medvehagymát keresi, hogy a téli álom után szervezetét megtisztítsa a salakanyagoktól. A vaddisznók is kedvelik, kitúrják a gyógynövényt a talajból, és úgy fogyasztják. Ez a megfigyelés alapozta meg az emberek bizalmát a medvehagyma széleskörű felhasználása iránt. Szedésre a legalkalmasabb a virágzás előtti időszak, a legerőteljesebb hatóanyag- koncentrációt ekkor tartalmazzák a frissen szedett levelek.

Medvehagyma Medvehagyma


Fő hatásai:
Föld feletti részeiben (levél, szár) található az alliin, amely a fokhagymáéhoz hasonló, kéntartalmú hatóanyag. Tartalmaz illóolajat, flavonoid-glikozidokat, vitaminokat (A-, C-, B1-, B2-) és ásványi anyagokat. Nyomokban megtalálható benne prosztaglandin-A, -F- és B-vitaminok is. Magas vas (Fe) és egyéb ásványi anyag tartalmú, van benne még Mg, Zn, Mn, Ca, Se. Termése zsíros olajat, fehérjét tartalmaz. Olajának jelentős az E-vitamin-tartalma.

Belsőleg:
Levelének forrázata a népgyógyászat szerint bélfertőtlenítésre alkalmas, segít a krónikus hasmenés és szorulás, az emésztőszervi zavarok (bélhurut, étvágytalanság) esetében. Salaktalanítás, méregtelenítés, vértisztítás, környezeti nehézfémek kivezetése céljából is eredményesen használható, emellett a bélflóra egyensúlyának megőrzéséhez is hozzájárul. Legtöbb hatóanyag frissen, nyers állapotban elfogyasztva juttatható be a szervezetbe. A gyomorra kedvezően hat, enyhítheti a fejfájást, tisztítja a vesét, a húgyhólyagot. Vérnyomáscsökkentő és vérzsírcsökkentő hatása is ismert, lassítja a koleszterin lerakódások kialakulását az érfalban, ezzel javítja a végtagok keringését. C-vitamin tartalma a szervezet immunrendszerét erősíti, fokozza a vitalitást. A krónikus bőrkiütések belsőleg támogatott kezelésében is fontos szerepe van, elsősorban nyersen fogyasztva.Antibiotikus, antioxidáns hatása tudományosan igazolt. Az érelmeszesedés és a magas vérnyomás ellen megelőzésre használható. Szívvédő tulajdonsága, valamint vércukor és koleszterin csökkentő hatása a legújabb kutatások során nyert bizonyítást. A vérlemezkék öszecsapzódását (trombocita-aggregációt) gátolja.Javasolható levesek, főzelékek, szószfélék (pesto), sajtok, saláták, sós sütemények, kenyér és tésztafélék ízesítésére is.

Külsőleg:
Népgyógyászati megfigyelések szerint a bőr medvehagymából készített vizes alapú vagy higított tinktúrával elkészített lemosása, borogatása, ecsetelése jótékony hatású egyes gombás fertőzések kezelésében. Érzékeny bőrűek számára csak bőrpróba után javasolható a használata.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:


Egyéb információ:
Figyelmeztetés! Gyógyászati célú fogyasztása áldott állapotban lévő és szoptató kismamák számára nem ajánlott. Gyomorsavtúltengés, emésztőszervi fekélyek esetében ellenjavallott. Gátolja a vérlemezkék (trombociták), összecsapzódását. Véralvadásgátló szerekkel együtt használata ellenjavallott, mert fokozza a vérzés kockázatát. Ha Ön gyulladáscsökkentő, vagy nem szteroid véralvadásgátló készítményt szed, a medvehagyma gyógyászati célból történő fogyasztását tanácsos megbeszélnie kezelőorvosával.A gyűjtés alkalmával vigyázzunk arra, hogy megóvjuk az egyre ritkuló medvehagyma állományt, egyesével szedjük a leveleket.

Tünetek:

, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Kérdése van?

Ha úgy érzi, hogy tuduk segíteni, keressen bátran.

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft