1. Mint Pilátus a krédóba…

Gyakran halljuk, hogy „úgy kerültem ebbe bele, mint Pilátus a krédóba”, amivel általában azt szokták a hétköznapokban kifejezni, hogy olyan dologba keveredtek, amelyhez valójában semmi közük. Pilátus valóban benne van a „krédóban”, azaz a Hiszekegy…-ben (a latin credo jelentése ’hiszek’), az Apostoli hitvallásban:

Hiszek egy Istenben,
mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban;
aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától;
szenvedett Poncius Pilátus alatt;
megfeszítették, meghalt és eltemették.

Ugyanakkor végül mégis Pilátus volt az, aki kiszolgáltatta Jézust a tömeg akaratának, és végrehajtatta a kivégzését. Tehát az Apostoli hitvallásban szereplő mondat nagyon is érthető.A mondás azt implikálja, hogy Pilátus akaratlanul került bele a hitvallásba. Ennek oka talán az lehet, hogy az evangéliumok elbeszélése szerint Pilátus először valóban nem akarta halálra ítélni Jézust, éppen megvédte a főpapok és az írástudók vádjaitól, elküldte Heródeshez, majd amikor az visszaküldte hozzá, akkor a népre bízta az ítéletet – s ő maga „mosta kezeit”.

Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a népnek: „Semmiben nem találom ezt az embert bűnösnek.” (Lk, 23,4)

Pilátus ismét összehívta a főpapokat, a véneket és a népet, s így szólt hozzájuk: „Elém vezettétek ezt az embert mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam, de az ellene felhozott vádak közül nem találtam egyben sem vétkesnek. És Heródes sem, mert lám, visszaküldte hozzám. Láthatjátok, semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne. Megfenyítem hát, és szabadon bocsátom.” (Lk 23,13–16)

2. Mosom kezeimet

A Bibliából származik tehát a „mosom kezeimet” mondás is, amely azt jelenti, hogy elhárítom a felelősséget, elhatárolódom valami általam bűnösnek, rossznak ítélt cselekedettől. Máté evangéliuma a következőképpen írja le a jelenetet:

Pilátus látta, hogy nem megy semmire, sőt a zajongás még fokozódik is. Vizet hozatott, s a nép szeme láttára megmosta kezét: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok – mondta. – Ti lássátok!” (Mt 27,24)

A kézmosás szimbolikus aktusa tehát azt jelenti, hogy nyilvánosan elhatárolódik mindattól, ami következik.

3. Ecce homo! – Íme az ember!

Szintén szállóigévé vált Pilátusnak az a mondata, amelyet a halálra ítélt, megszégyenített Jézusra mutatva mondott a tömeg előtt: „Ecce homo”, azaz „Íme az ember!”. János evangéliumában a következőképpen jelenik meg ez:

Erre Pilátus előhozatta Jézust és megostoroztatta. A katonák töviskoszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Aztán elé járultak, és így gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Majd arcul ütötték. Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: „Nézzétek, elétek vezetem. Értsétek meg: nem találom semmiben sem bűnösnek.” Jézus töviskoronával, bíborpalástban jött ki. Pilátus rámutatott: „Íme, az ember!” Mihelyt meglátták, a zsidók és a szolgák elkezdtek kiabálni: „Keresztre vele, keresztre vele!” (Jn 19,1–6)

4. Árulkodó Júdás

Az „árulkodó Júdás, nem kap piros tojást” közmondás igen érdekesen ötvözi a különböző hátterű húsvéti hagyományokat. Júdás valóban elárulta Jézust: harminc ezüstpénzért kiadta őt a főpapoknak. Először elfogadta a júdáspénzt, azaz azt az összeget, amelyet az árulásért kapott. Maga az árulás a Gecsemáné kertben teljesedett csütörtökről péntekre virradó éjszaka, amikor a főpapok emberei Júdással együtt megérkeztek, hogy elfogják:

Még beszélt, amikor odaért Júdás, a tizenkettő közül az egyik, s vele a főpapoknak és a nép véneinek megbízásából egy kardokkal és dorongokkal fölszerelt csapat. Az áruló jelben egyezett meg velük. „Akit megcsókolok – mondta –, ő az, fogjátok el!” Azzal mindjárt Jézushoz lépett. „Üdvözöllek, Mester!” – mondta, és megcsókolta.

(Mt 26,47–49)

A júdáscsók is elhíresült és hétköznapivá lett: az árulás megcselekedésére utal. Júdás később megbánta az árulást, és visszavitte a pénzt a főpapoknak, de azok nem törődtek már vele:

Amikor Júdás, az áruló látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. „Vétkeztem – mondta –, elárultam az igaz vért.” „Mi közünk hozzá? – válaszolták. – A te dolgod!” Erre az ezüstöt beszórta a templomba, aztán elment és felakasztotta magát.

(Mt 27, 3–5)

5. Ártatlan, mint a ma született bárány

Távolabbról ugyan, de az „ártatlan, mint a ma született bárány” közmondás is biblikus eredetű. A Kivonulás könyvében találjuk a „húsvéti áldozat”, azaz a pészach szokásának eredetét és leírását:

Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz Egyiptomban: „Ez a hónap legyen számotokra a kezdő hónap: ez legyen az év első hónapja. Hirdesd ki Izrael egész közösségének: a hónap tizedik napján mindenki szerezzen egy bárányt családonként, egy bárányt házanként. […] Az állat legyen hibátlan, hím és egyéves. Vehettek bárányt vagy kecskét. Tartsátok a hónap tizennegyedik napjáig. Akkor Izrael közösségének egész gyülekezete a két este között vágja le. Vegyenek a véréből és kenjenek belőle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik. A húsát – tűzön megsütve – még akkor éjszaka egyék meg. Kovásztalan kenyérrel és keserű salátával fogyasszák el. […] Sietve egyétek, mert ez az Úr átvonulása. Én végigvonulok azon az éjszakán Egyiptomon, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptomban: embert és állatot, s ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr. A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem. Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre.” (Kiv 12, 1–14)

A szövegben ugyan nem „ma született”, de fiatal, egyéves bárányról van szó, amelynek ártatlanul ontják a vérét. Jézus a pészach megünneplésére érkezett akkor Jeruzsálembe, amikor elfogták. Így az ő áldozata mind időben, mind pedig szimbolikusan a húsvéti bárány áldozatával kapcsolódik össze. Ézsaiás (Izajás) könyvében a következő jövendölésben szerepel a bárányra vonatkozó hasonlat:

Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát. Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját.

(Iz 53,6–7)

Az Újszövetségben pedig Jézus mint az Isten báránya jelenik meg: az Isten által bemutatott áldozat az emberért. (A történet természetesen Ábrahám és Izsák történetével is összekapcsolódik.) János evangéliuma a következőképpen írja le azt a jelentet,amikor Keresztelő Szent János meglátja Jézust:

Másnap, amikor látta [Keresztelő János], hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.”

(Jn 1, 29)

Ezt a mondatot a katolikus liturgia szertartásában is megtaláljuk.

Forrás: Nyelv és Tudomány

The post Öt szólás, amely a húsvéthoz kötődik appeared first on Energy Belvárosi Klub.

Képen: a világtojás

A legősibb jelkép kétségtelenül a tojás.

Bár manapság leginkább a gyermekek ajándékaként szerepel, a tojás az élet újjászületésének, a termékenységnek legősibb jelképe. Számos teremtésmítoszban a világtojásból ered. A világtojás mondája a legtöbb nép hitvilágában felbukkan. Bár kicsi és törékeny, képes a világegyetem nagyságát s az élettelenből az élőbe való átmenet rejtélyét jelképezi.

Az inkák szerint az emberiséget három tojásból alkotta meg a teremtő isten.

Az egyiptomiaknál Ra, a Napisten született tojásból. De ez még nem minden!

A bennu az egyiptomi mitológia legendás madara lángok között kel életre, és minden 500 évben egyszer fészket épít egy obeliszk tetején, ahol lerakja tojását. Mikor a tojás héja repedezni kezd, a bennut felemésztik a lángok, de aztán újjászületve kel ki a tojásból.

Kínában a teremtő sötét, tojás alakú káoszában élt. Tizennyolcezer év múltán a tojás két részre oszlott. A tiszta és világos rész lett az ég, a nehéz és tisztátalan pedig a föld. Ennek a kettősségnek lenyomata a Jin-Yang szimbólum.

A finn Kalevala így mutatja be a világtojás széttörését:
„Tört tojásnak alsó fele
Válik alsó földfenékké,
Tört tojásnak felső fele
A felettünk való éggé,
Sárgájának felső fele
Fényes nappá fenn az égen,
Fehérjének felső fele
A halovány holddá lészen.”

 A kereszténységben ott a nyilvánvaló hasonlat: Krisztus úgy törte fel feltámadáskor a sziklasírt, mint a madár a tojása héját. A tojás piros színe Krisztus kiömlött vérét jelképezi.

Hazánkban avarkori sírban találtak már festett, karcolt díszű tojást. Ez a honfoglalás kora előtti idő!

A középkorban a nagyhéten felállított Krisztus-sírba is helyeztek díszített tojást, s ezt a bukovinai székelyek napjainkig megtartották

A tojásfestés nem hungarikum. Népszokásként főként kelet-Európában jellemző ma is. Hajdanán egyszínűek voltak a tojások, idővel aztán kialakultak a feliratos tojások. A szöveg név, üzenet, vagy a keresztény jelkép. A díszítést viasszal írják ma is a héjra, amit festés után többnyire eltávolítanak.

Magyarországon a festett, díszített tojás ajándékozása szinte kizárólag a húsvéti időszakhoz kapcsolódik. A díszített tojások festésének formái, a minták elrendezése tájegységenként változott. A tojást osztókörökkel „szelik”fel. Ezt rámázásnak nevezik. Az így kialakított mezők alkotják a díszítés kereteit.

A tojásból jósoltak is: nagypéntek éjjelén feltörték, aztán egy pohár vízbe csurgatták. A vízben úszó tojás alakja megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés.

A lányok pedig tojáshéjat tettek a küszöbre, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása. Mivel az megegyező az első férfiéval, aki belép a házba.

A barka:

Fontos húsvéti jelkép, a mi éghajlatunkon a pálmaágakat helyettesíti , amelyekkel üdvözölte a nép a Jeruzsálembe bevonuló Jézust. Ennek emlékére szentelik meg a barkát virágvasárnapján.

A megszentelt barka eresz alá helyezve villámcsapástól őrizte a házat,  de különböző betegségek gyógyítására is használták.

A húsvéti bárány ősi jelkép.

A keresztény húsvét eredete a zsidó pészach, mely a zsidók Egyiptomból való kivonulásának ünnepe. Az Ótestamentumban szereplő tíz csapásból a végsőben a Halál Angyala magával ragadott minden elsőszülött fiút. A zsidók Isten parancsát követve bárányt áldoztak, annak vérével bekenték ajtóikat, így ők megmenekültek a csapástól.

„Jézus Krisztus áldozati bárányként halt kereszthalált az emberiség megváltásáért”, ezért nevezik őt Isten bárányának is, ami egyébként az ótestamentumba szereplő, zsidók által bemutatott bárány áldozatára rímel. Szerepe Magyarországon eltűnőben van, míg Európa más országaiban a bárányhús fogyasztása az ünnephez tartozik.

A húsvéti nyúl

származását tekintve német , Magyarországon csak a XIX. században terjedt el. Talán tévedésen alapszik: a tojáshozó császármadár, a Haselhuhn nevének lerövidülése németül a nyúl jelentés (Hase). De bizonyára benne van az is, hogy e szaporaságáról híres nyuszi termékenységi szimbólum is. Az ajándékhozó nyúl városi szokás

A megöntözés pogány és keresztény elemeket is tartalmaz.

A locsolás csaknem egyidős termékenységkultusszal, de a vízzel való meghintés a keresztségre, a keresztelésre is utal. Vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ami utal a locsolás egykori módjára. Nem volt mese, a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám öntötték rájuk a vizet. A kölnivel való locsolás a szokás igen-igen megzabolázott változata.

A húsvéthétfő a világias ünneplés ideje volt. Ekkor tartották az emmausjárást: a nagymise után kivonultak a faluszéli borospincékhez, ahol aztán reggelig mulatoztak. A fiatalok a szabadban, az idősebbek a borospincékben telepedtek le.

Dunántúlról ismeretes a vesszőzés nevű húsvéthétfői szokás, amely azonos értékű a locsolással. Sibának nevezték azt a vesszőből font korbácsot, amellyel a legények megcsapkodták a leányokat, akik szalagot kötöttek a sibára, örömükben még meg is kínálták borral a legényeket. A Felvidéken viszont  a leányok korbácsolták meg a legényeket. Húsvét keddjén ( néhol egészen a hét végéig) a lányok, asszonyok locsolták meg viszonzásképp a férfiakat.

Az Ipoly vidékén vasárnap este jártak a legények, ez volt az tojáshajtás. Lányos házakban tojásokat gyűjtöttek. Kaptak szalonnát is, azt helyben megették. A héjat annak a lánynak a háza elé szórták, akire haragudtak. Csak ezután indultak el locsolni. Külön jártak locsolni a kisebb fiúk a keresztanyjukhoz és a rokon lányokhoz.

Erdélyben zászlós felvonulást rendeztek húsvét hétfőn.

Forrás:Netfolk

The post Húsvéti szimbólumok és eredetük appeared first on Energy Belvárosi Klub.