A megszokott éjszakai esők után a reggeli ködbe burkolódzott amazóniai esőerdő kígyózó folyókanyarulataiban apró, hosszúkás csónakok bukkannak fel. Bár mindegyikben csak egyetlen férfi ül, a víz veszélyesen nyaldossa a szögletes vízi járművek szélét. A csónakok ugyanis színültig tele vannak. Nagy, fonott kosarakban szállítják az amazóniai esőerdőkben élő Euterpe oleracea pálma termését, az acait.
Az acai emberemlékezet óta összefonódott ezzel a tájjal, a tápanyagokat szállító folyóval és az erőt adó földdel. Az acait leszüretelő helyi emberekkel, akik félelmet nem ismerve kúsznak fel a pálmák koronájába, hogy 25 méteres magasságból engedjék alá a sötétkék “aranyat”. Gondosan, de közben nagyon gyorsan dolgoznak. Jól tudják, hogy a termést sebesen, legkésőbb 24 órán belül fel kell dolgozni, különben tönkremegy.
Az acai kézi begyűjtésének és feldolgozásának itt nagyon régi hagyományai vannak. Ennek a pálmának a gyümölcse mindig is része volt az itt élő generációk étrendjének, az emberek vagy frissen fogyasztják, vagy kőedényekben összetörik és italt készítenek belőle.
Sokan állítják, hogy a helyi lakosság kivételes egészségi állapota az acainak köszönhető. Mióta az acait a mi nyugati civilizációnk is felfedezte magának, megtudtuk, mennyire értékesek a termések. A kutatólaboratóriumok olyan jelentős fitonutreinseket találtak bennük, amelyek révén a kutatók fel tudták térképezni, miért is hat ennyire jótékonyan az acai az emberi szervezetre.
A legfontosabb fitonutreinsek közül elsősorban az olyan rendkívül hatékony polifenol antocianinokat kell kiemelnünk, mint pl. a resveratrol, a cianidin, a ferulasav, a petunidin vagy a delfinidin.
AZ ACAI ÉS A VÖRÖSBOR
Ma már teljes bizonyossággal tudjuk, hogy nemcsak az acai, hanem például a vörös szőlő gyönyörű kékeslila színe is az antocianinoknak köszönhető. Ez a természetes színezőanyag pompás megjelenést, valamint kivételesen jótékony hatást kölcsönöz a növényeknek. Mindnyájan jól tudjuk, hogy a vörösbor csökkenti a vér koleszterinszintjét és erősíti az érfalakat. Népegészségügyi (epidemiológiai) tanulmányok bizonyítják, hogy az antocianinok csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a cukorbetegség kialakulásának kockázatát, javítják a szem hajszálereinek rugalmasságát, továbbá a látást éjszaka és szürkületkor.
Az acai olyan proantocianidin-cserzőanyagokat is tartalmaz, mint az epikatechin-sav, a protokatechin-sav és az ellagsav. B-vitaminokban, elektrolitekben és a gyulladáscsökkentés, valamint az energiaszint harmonizálása szempontjából fontos nyomelemekben gazdag.
Ha az említett fitonutreinsek neve túl sok mindent nem mondana Önnek, akkor elég csak annyit tudnia, hogy az acai felhasználása éppen nekik köszönhetően rendkívül széles körű.
FOGYÁS, FÜRDŐRUHASZEZON
Az acai neve talán a felesleges kilóktól való megszabadulás kapcsán merül fel a leggyakrabban. Igaz ugyan, hogy az antioxidánsok, aminosavak, telítetlen zsírsavak és további jótékony anyagok kivételes kombinációja hozzájárul a táplálék természetesebb feldolgozásához, a zsírok elégetéséhez, illetve testünk kiegyensúlyozottabb energetikai működéséhez, ám az acai körüli médialáz inkább ártott, mintsem használt a terméknek. Hogy miért? Ahogyan bizonyára Önök is sejtik, komplex életmód-változtatások és saját energiabefektetés nélkül még soha senkinek nem sikerült lefogynia. Ha viszont az új énjük felé vezető úton az acai-jal karöltve indulnak el, akkor ez a különlegesség segít beindítani az emésztésüket, csökkenti az étvágyukat, ugyanakkor energiát ad a mindennapi mozgáshoz és fokozza az életkedvüket.
IMMUNITÁS, SZÉPSÉG, FIATALSÁG
Az acai egy arabinogalactan nevű poliszacharid frakciót is tartalmaz. Ez a poliszacharid serkenti a T-sejtek működését, ezáltal támogatja a szervezetet a fertőzésekkel vívott küzdelemben.
Ki kell emelnünk az acai bőrszépítő hatásait. Nem véletlen, hogy számtalan kozmetikai termékben találunk belőle készült kivonatot. De el tudják képzelni, mennyivel többet tehetnek bőrükért, ha a testüknek sokkal nagyobb mennyiségben biztosítják az acait a zöld élelmiszer használatával? Az acai lassítja az öregedés jeleinek kialakulását és a ráncosodást, szebbé teszi és fényesíti a bőrt, gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően pedig problémás, aknés bőrre is remekül használható.
Mint láttuk, ez a termés lassítja az öregedés egyes folyamatait. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a növényvilág képviselői közül az acai büszkélkedhet az egyik legmagasabb antioxidáns-koncentrációval. Hatékonyan eltávolítja a szervezetből a szabad gyököket, így megelőzi vagy lassítja a szervek és szövetek elhasználódását. És itt gondolhatunk akár a bőrre és a hajra, akár a fogra vagy a szemre…
Az antioxidáns hatásokat sokszor túlértékeljük, és gyakran csodával határos eredményeket várunk tőlük. Ebbe a hibába semmi esetre se essünk bele, ám annyi bizonyos, hogy az acai hatékonyan kompenzálja az olyan külső tényezők hatását, mint pl. a napsugárzás, a cigarettafüst vagy különböző vegyi anyagok, amelyek egyébként gyorsítják az öregedés folyamatát.
Talán vonzó színe, finom íze, esetleg rendkívüli hatékonysága miatt, ki tudja, miért, de tény, hogy az ACAI POWDER az ENERGY legkeresettebb zöld élelmiszerei közé tartozik.
Reggelente, saját acai koktéljuk kortyolgatása közben gondoljanak az Amazonas folyó hosszú kanyarulataira, illetve a habjait érintő evezők ritmikus mozgására. Hiszen az ACAI POWDER elhozza Önöknek az Amazonas vidékének legtisztább esszenciáját, méghozzá hihetetlenül koncentrált formában. Egy csomag ACAI POWDER 3 kg óvatosan begyűjtött, kíméletesen feldolgozott és ideszállított acai bogyót rejt magában.
ACAI DRESSZING CHIA MAGOKKAL
Hozzávalók:
- 1 evőkanál ACAI POWDER
- 1/4 bögre kókuszolaj
- 1/4 bögre almaecet
- 2 evőkanál méz
- 1 evőkanál chia mag
- 1 kávéskanál só
Elkészítése:
Öntsünk minden összetevőt a turmixgépbe, és addig turmixoljuk, amíg a dresszing el nem éri a kívánt állagot. A chia magokat teljesen szétmixelhetjük vagy akár egészben is hagyhatjuk. A dresszinget öntsük rá bármilyen előre elkészített salátára – és máris tálalhatjuk!
CSODÁK AZ ARCON
Készítsünk elő egy fél érett avokádót, 1 evőkanálnyi natúr joghurtot és 1 evőkanálnyi ACAI POWDER-t. Az avokádóból villa segítségével készítsünk kását, nyomkodjuk szét, majd keverjük hozzá a joghurtot és az ACAI-t. Készítsünk az összetevőkből finom állagú pürét.
Ezt követően vigyük fel megtisztított arcbőrünkre, és hagyjuk 25-30 percig hatni. Az arcpakolás felfrissíti és tonizálja a fáradt, fakó és dehidratált bőrt. Az arcbőr a pakolás lemosása után fényes, kisimult és ragyogó lesz.