Barion Pixel

TERMÉSZETES SAMPONOK ÉS SZAPPANOK TELJES TESTÁPOLÁS

Az ENERGY-vel való együttműködés több mindent jelent számomra: segített rátalálni az egészségre, miközben szenzációs emberekkel találkoztam, ugyanakkor lehetőséget adott arra is, hogy fejlesszem tudásomat, új szemszögből lássam az életet. Ma már tudom, hogy az egészség nem csupán a betegség hiányát jelenti, illetve hogy az elégedettség nem azonos azzal, hogy megkapjunk mindent, ami csak az eszünkbe jut.

Az elégedettség a belső nyugalom, a béke és az optimizmus megőrzésének képessége, amely az életbe vetett hitből és az iránta érzett alázatból ered. Mindez összhangban áll a holisztikus szemléletmóddal. Ezért kimondhatatlanul örülök annak, hogy az ENERGY filozófiája az emberi test ápolását illetően is holisztikus elveket vall. A gyógynövényalapú szappanokra, fogkrémekre, a szépségkozmetikumokra, valamint a samponokra és a hozzájuk társuló hajbalzsamokra gondolok.

Segítjük vagy terheljük testünket?

Ahogy az Univerzumban nincs egyetlen egy felesleges sejt, jelentéktelen lény vagy szervezet sem, úgy mindennek, amit önmagunkért teszünk, megvan a maga értelme. A kozmetikai és testápoló készítmények hatásai sem jelentéktelenek. Főleg a fej esetében igaz ez, hiszen számtalan akupunktúrás pont található rajta, fontos tehát mérlegelnünk, hogy milyen készítményt használunk. Ezeket az akupunktúrás pontokat egyfajta tölcsérként is elképzelhetjük, amelyek segítségével az energetikai pályákon át minden eljut közvetlenül az adott szervhez.

Csakis rajtunk múlik, milyen információkat juttatunk be ezen az úton. Tőlünk függ, hogy szervezetünk működését mérgező vegyi anyagokkal terheljük-e, amelyeket később valahogy el kell távolítani, esetleg olyan készítményeket választunk, amelyek testünkhöz barátságosan viszonyulnak. És pontosan itt kínálkozik remek lehetőség a holisztikus testápolásra az ENERGY szappanok és samponok segítségével.

Sampon megérzés szerintsamponok-300x88 TERMÉSZETES SAMPONOK ÉS SZAPPANOK TELJES TESTÁPOLÁS

Mindenki szervezete más és más, ezért érdemes az egyes samponok és szappanok hatásait a saját bőrünkön kipróbálni. Ebben kiváló segítséget nyújtanak a samponminták. Fontos felhívni a figyelmet: nem biztos, hogy a hagyományos samponról való áttérést követő első vagy második hajmosás már 100%-os elégedettséget hoz. A hajnak és a fejbőrnek is át kell esnie egy mélyebb tisztításon, és az eredmény a szervezet egészségügyi állapotával összhangban fog megmutatkozni. Ezért ne essenek kétségbe, ha a samponminta elhasználása után még nem minden úgy alakul, ahogyan előre elképzelték. A látható pozitív eredmények rendszerint csak a harmadik hajmosás után jelentkeznek.

Saját tapasztalatomból tudom, hogy a samponokat érdemes felváltva használni. Ne csupán a haj minősége vezéreljen minket a megfelelő sampon kiválasztásakor – hagyatkozzunk az aktuális lelki állapotunkra, megérzéseinkre is. Nálam remekül bevált két különféle sampon együttes alkalmazása. Először használjuk például a PROTEKTIN-t, amely alaposan kimossa a szennyeződéseket, és semlegesíti a különböző toxinokat. Hajunk leöblítése után ragadjuk meg, mondjuk, a DROSERIN-t, amely védi a hajat, vagy a RUTICELIT-et, amely csodálatos fényt kölcsönöz a hajnak (nekünk pedig vidámságot ad). Ne féljünk kísérletezni egy kicsit a mintákkal! Csak egyetlen szabályhoz kell tartanunk magunkat: a samponokat soha ne keverjünk össze egymással. A PROTEKTIN közvetlenül hajfestés után is kiválóan használható. Annál is inkább, mert a vegyi anyagokat érdemes mielőbb semlegesíteni.

Szappanok ezerféle célra

Az ENERGY természetes gyógynövény-szappanjait már biztosan mindannyian kipróbálták. Ezért csak néhány tippet szeretnék megosztani Önökkel.szappanok-300x64 TERMÉSZETES SAMPONOK ÉS SZAPPANOK TELJES TESTÁPOLÁS

Ha a bőrünk gyakran viszket, és ennek nincs látható oka, akkor a magyarázat rendszerint a dehidratáltság. Ilyen esetben jó szolgálatot tehet az ARTRIN szappan. A RUTICELIT szappan javítja a vérkeringést, ezért felgyorsítja a sebek és a műtéti hegek gyógyulását (ilyenkor remekül kombinálható az ARTRIN szappannal), emellett kiválóan alkalmazható égett bőr esetén is. Gyerekeknek (már csecsemőkortól) vagy érzékeny bőrűeknek a DROSERIN szappan használatát javaslom. A CYTOVITAL szappan segít megszüntetni a hormonális eredetű kedvetlenséget, továbbá hatékonyan fiatalítja a bőrt, ezért narancsbőrös területen kifejezetten ajánlott az alkalmazása. A PROTEKTIN szappan az elégtelen májműködésből eredő problémáknál tesz jó szolgálatot, például ekcéma vagy akut ödéma esetén. A DRAGS IMUN szappannal gyulladt bőrt vagy a rovarcsípés helyét érdemes ápolni. A CYTOSAN szappan hatékonyan tisztítja a belülről túlterhelt bőrt.

A természetes szappanokat borotvahab-pótlóként is lehet használni. A DRAGS IMUN SZAPPAN-ból készített hab alkalmazása esetén minimálisra csökken a borotválkozás utáni kiütések vagy gyulladt helyek száma. Erre a célra újdonságunk, az ARTRIN balzsam, valamint az ARTRIN, a DROSERIN és a PROTEKTIN szappanok ugyancsak beváltak.

Ápolják a testüket szeretettel, hallgassák meg, mit üzen az apró “bibiken” keresztül, és gondolkodjanak el rajta: mi az, ami valóban jó, pozitív és hatékony az Önök számára. Hiszen a testünk a házunk, amit Istentől kaptunk, és amely lehetővé teszi földi létünket. Hűséges, bölcs társunk, minden pillanatban velünk van, ezért igazán megérdemli a gondoskodásunkat. Így megőrizhetjük kiegyensúlyozottságunkat. amely nélkül nem lehetnénk elégedettek az életünkkel.

Marie Bílková, kozmetikus, fitoterapeuta

Online katalógus:
http://www.energy.sk/hu/menu_x7091x.asp

Szólj hozzá!

Kérdése van?

Ha úgy érzi, hogy tuduk segíteni, keressen bátran.

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft