Barion Pixel

Novemberi ajánlatunk

A november idén mintha nem igazán tudná, melyik évszakhoz tartozik. A hőmérők a hónap elején igencsak kellemes értékeket fognak mutatni, sőt 17. környékén és november végén is szinte nyári melegre számíthatunk. Emiatt persze sokkal érzékenyebben érintenek majd bennünket a 12. és főleg a 22. környéki lehűlések.

Az ilyen mértékű hőmérséklet-ingadozások semmiképpen sem tesznek jót a szervezetünknek. Az ősz lenyűgöző
színpompája közepette olykor sötét mélabú lehet úrrá rajtunk. Tegyünk meg mindent avégett, hogy a búskomorságot
távol tartsuk magunktól. Ha a sötét felhők minden igyekezetünk ellenére is a közelünkben maradnak, vegyük elő a KOROLEN-t, hiszen a lelkünkben erőre kapó fény körülöttünk is mindent beragyog – így a világot is egyre vidámabb, kellemesebb helynek látjuk majd.
Ősszel nemcsak a kedélyállapotunkat érheti súlyos támadás, hanem a szervezetünket is, méghozzá a legkülönfélébb
kellemetlen fertőzések formájában.

Ezekkel a SPIRON képes hősiesen szembeszállni,
ráadásul a spray illata a hangulatunkra is jótékonyan hat.
Immunrendszerünk erősítésére pedig ott van a talán minden kultúrában és civilizációban ismert és nagyra értékelt
homoktövis.
Az ENERGY e rendkívül hatékony gyógynövény erejét az
ORGANIC SEA BERRY készítményében kínálja Önöknek. A homoktövis nemcsak abban segít, hogy megvéd minket a
fertőzésektől, hanem képes a rendkívül kimerült szervezet regenerálására is.

A MAYTENUS ILICIFOLIA teának ugyancsak figyelemre méltó a mikrobaellenes hatása. Kiválóan alkalmazható
emellett például ekcémában, gyulladáscsökkentő tulajdonságának köszönhetően pedig lelassítja az aknét okozó baktériumok szaporodását. Mindezen túl
serkenti a hormonrendszer működését, valamint javítja a vese- és májműködést.

Ha már a külső megjelenésről is szót ejtettünk, ne feledkezzünk meg az Energy naturkozmetikumokról sem! Kényeztessük testünket a megújult CARALOTION bársonyos
simogatásával. Az ásványi anyagokban és a szlovákiai Podhájska forrás harmadkori vizéből származó ásványi
sókban gazdag testápoló tej felmelegíti, táplálja és óvja a bőrt. Eközben – nem mellesleg – felveszi a harcot az idő előtti
öregedés látható jeleivel.
EVA JOACHIMOVÁ

Online katalógus:
http://www.energy.sk/hu/menu_x7091x.asp

Szólj hozzá!

Kérdése van?

Ha úgy érzi, hogy tuduk segíteni, keressen bátran.

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft