Ismét az osztályon vagyok,ahonnan 2 napja belevágtam ebbe a „kalandba”. Eddig minden flottul ment,viszont most jön a neheze , a rehabilitáció,változatlanul egy pendely van rajtam/így könnyebb hozzám férni/. Itt már nem kísér állandó figyelem,mint az „őrzőben”,egyenlőre a szomszéd ágyról kapok segítséget,a ki és bevezető csövek még igencsak útban vannak,minden megmozdulásnál beleakadok. Jön a gyógytornász,felkelünk/én:nem/,de felkelünk/én:utána békén hagy?/,megegyeztünk,talpra állás /ha nem szégyellném,jajgatnék/,nem lát valami biztatót,azonnal üljön vissza/hehe,megijedt, hogy kapar össze/,inkább majd csak máskor,jövés -menés,már nincs kiemelt státusz,egy vagyok az ápolásra szorulók közül. Újabb alkudozás a gyógytornásszal,zöld göncben mosolygós szőke:megismer? Én vagyok az altatóorvos/jé,van arca és nem is csúnya/,kivesszük a kanült a lágyékból,megköszöni hogy türelmes voltam,pedig elég rendesen megkínzott/egy eszmecsere az értelmes és értelmetlen fájdalomról/, húúú újabb hódolóm van. Másik gyógytornász jön:menjünk,jó-mondom a wc-re/4napja nem voltam/,oda nem,az sok,akkor nem kelek fel,jó menjünk…………..operált láb, egészséges láb, operált láb egészséges láb, járni tanulok/közben siker a wc-n is/ dicséret,ügyes volt,ha kiveszik a csövet a térdéből,hozom a térdmozgató gépet. Délután önálló próbálkozás a wc-vel,hajtom fel a takarót,csupa vér körülöttem minden,nővér! amíg tisztába tesznek megcsinálom a wc programot,tiszta kötés a térdemre,cső ki/már csak egy van, megújulva várom a bejelentkezett látogatókat.
Kalandra fel!
