Egy kis szünet volt a két jelentkezésem között.Sajnos ezt így is éltem meg,nem szabad kórházba kerülni hosszú hétvégére.Egy dologra jó volt,régen látott barát is megtalált.A monotonitást csak a napi rutin szakítja meg,jó reggelt,fáslizunk,rendbe tesszük,vérnyomásmérés,jó étvágyat,volt széklete?gyógyszert kér?/hogy a viharba ne,nincs az a fájdalomcsillapító
,amit ne nyelnék le/.Még jó, hogy megrendeltem a térdprotézis gyógytorna CD-jét,így legalább szakértő diktálja a teendőket,lassan már kívülről tudom,annyit hallgatom/most is fejemen a fejhallgató/.
Van időm átgondolni a hogyantovább-ot. Eddig minden a legnagyobb rendben van/jó,ilyen fájdalmakra azért nem voltam felkészülve/
.Nagyon várom már, hogy a térdmozgató gépet is használhassam
,kíváncsi vagyok ,hogy mit fog kezdeni ezzel a jókorára dagadt,pokoli fájdalmakat okozó valamivel,amit pár napja még térdként láttam,most viszont a legnagyobb akadály a napi élet során. Újra itt vannak a hétköznapok,beindult az élet a Klinikán,megint sok zöld mindenhol,műtősruhák/benne emberek/,műtőskocsik/azon is emberek,letakarva zölddel/
,ismeretlen leány,jónapot a gyógytornász vagyok/puff neki,már a harmadik/,navégre valaki foglalkozik a rehabilitációval is,ráadásul jól csinálja,amit csinál,megkínoz rendesen,megizzadok,nyögök,néha egy-egy jaj is kiszakad.
jé ismerős arc!!!!!!!!!hogy van?Doktor úr, mikor mehetek haza?megnéz,péntek reggel kivesszük a varratokat,utána elengedem,olyan izgatott vagyok,mintha a főnyereményt nyertem volna meg a lottón/és miért is ne?/,innentől már a kitartásomon múlik,hogy ne legyenek fájdalmaim,ne sántítsak,sétálhassak egy jót kézen fogva a feleségemmel.
hát akkor Kalandra fel!
