Barion Pixel

Cikkek

FORRÓ” PILLANATOK, LÉLEKJELENLÉTTEL

Február 17-én érkezett egy e-mail a Belvárosi Klub címére. “Tegnap leforráztam magam!”, kezdődik a levél, majd így folytatódik: “Holnap beugrom a klubba RUTICELIT és/vagy ARTRIN krémért. Jelenleg ARTRIN és DERMATON gél az, amit használok az égési sebre, de elég kevés van már belőle, nagy a sérült bőrfelület, elkenegettem.”artrin FORRÓ” PILLANATOK, LÉLEKJELENLÉTTEL

Tovább

TEÁZGATÁS AZ ENERGY-VEL (3.)

KŐTÖRŐFŰ, A “GYÓGYNÖVÉNYEK SEBÉSZE”

Sorozatunkban olyan teákat mutatunk be, amelyek rendkívül hatékonyan segítik a szervezet méregtelenítését, erősítik a máj működését, és ennek következtében támogatják a szervezet megtisztulását. Ugyancsak ebbe a rendkívül fontos csoportba tartozik a CHANCA PIEDRA, azaz kőtörőfű.chanca_piedra TEÁZGATÁS AZ ENERGY-VEL (3.)

Eredetileg, vadon termő fajként az Amazonas melletti, forró égövi őserdőkből származik, de Indiában, Délkelet-Ázsiában, Afrika és Amerika forró égövi területein szintén megtalálható. A 3000 méteres tengerszint feletti magasságig gyakran találkozhatunk vele a Bahamákon és Peru hasonlóan magasan fekvő területein is, ahol a legerősebb gyógyhatású kőtörőfű-fajok őshonosak.

A hagyományos Indiai gyógyászatban, az ájurvédában pitrishinek vagy budhartinak nevezett gyógyító szert ősidők óta alkalmazzák.

Ez az apró, felfelé törekvő, egyenes növény akár 30-50 cm magasra is megnőhet. Gyógyászati célokra a föld feletti részeit, apró leveleit és kis, fehér színű virágait használjuk.

Sikerét annak köszönheti, hogy képes a szervezetből eltávolítani a veseköveket és az epeköveket. Innen ered a kőtörőfű elnevezés is. A CHANCA PIEDRA ellazítja a húgyutak és az epeutak simaizmait, sőt képes megbontani a vese-, az epe- vagy a húgykövek szerkezetét is.

A klinikai tesztek nemcsak ezt a képességét bizonyították, hanem azt is, hogy megakadályozza a kövek újbóli megjelenését. Ennek köszönheti a “gyógynövények sebésze” elnevezését.

Tovább

Kellemes meglepetés: ARTRIN balzsam

Az ARTRIN mindig a kedvenc krémjeim közé tartozott. Sokrétű felhasználhatósága mindig is izgatta a fantáziámat és nálam ő lett a csúcs. Fájdalomcsillapító hatású, hűsít, gyógyít – és most csak néhányat soroltam fel a számtalan hatása közül.

Ezért amikor először kipróbáltam az ARTRIN BALZSAMOT, egyáltalán nem lepődtem meg a jótékony hatásain. Csak bebizonyosodott számomra, hogy egy újabb kiváló regeneráló termék került a piacra.

Tovább

Hanga

Tűzálló, kemény, erős antioxidáns

Ön mit gondol, mi lehet a pipakészítők egyik kedvenc alapanyaga? Biztosan nem fogja kitalálni… Ugyanarról a növényről van szó, amelyik virágzás idején lélegzetelállító színeivel nemcsak az impresszionista festőkre gyakorol erős hatást, hanem “az utca emberének” is megérinti a lelkét.

A hangafélék a seprővirágok rokonai. A két növénycsalád egyedei annyira hasonlítanak egymásra, hogy sokszor még a tapasztalt botanikusok is összetévesztik őket. Nem is csoda, hogy ez a keveredés népi elnevezésükben is gyakran előfordul, például erika, seprűvirág, avarhanga, télizöld, vadciprus, angyalmetélt stb.

Tovább

Teázgatás az ENERGY-vel (2.)

Macskakarom: az istenek üzenete

Az ENERGY következő teájához egy legenda vezet bennünket. Az ősi história szerint a macskakarmot (Uncaria tomentosa), valamint annak hatásait az ashaninka törzs egyik harcosa fedezte fel. Az amazóniai dzsungelben vadászott, amikor súlyosan megsebesült, és várta a halált. Ám akkor a vadász megpillantott egy otorongónak nevezett tigrist, amint éles karmaival és fogaival szétszaggatott egy erős liánnövényt, majd kiitta a kifolyó nedvet. Azután erővel telve felugrott, és elejtett egy őzsutát.

A sérült harcos, látva mindezt, utolsó erejét összeszedve, elkúszott ehhez a növényhez, hogy ő is igyon annak levéből. Ereje szinte azonnal visszatért, sebei begyógyultak. Miután visszatért törzséhez, elmesélte a történteket. A többi harcos úgy hitte, hogy ez az istenek üzenete, ezért a növényt elnevezték Vilca Corának, ami kecsua nyelven “szent növény”-t jelent.

Tovább

Ismét tanácsadó képzés a Klubban

  Kedves Tanácsadónk, Klubtagunk!  Előzetesen érdeklődtél az Energy TANÁCSADÓ KÉPZÉSE iránt.  Örömmel értesítünk, hogy az Energy Belvárosi Klubban áprilisban indítunk képzést.    A díj: 20 ezer forint, amit a jelentkezés …

Tovább

Továbbképzés:Otthoni praktikák

 

Otthoni praktikák címmel egynapos képzést tartunk.

Kifejezett kérésetekre bemutatjuk elméletben és gyakorlatban is azokat az otthoni praktikákat, módszereket, amiket magatok is el tudtok sajátítani és családi körben alkalmazhattok adott helyzetek esetében. Ilyen lehet a láz, a fájdalom, a gyulladásos folyamatok csillapítása stb. esetleg, amíg eljuttok a megfelelő gyógyítóhoz. A bioenergetikai mérések (inga, pálca) kiterjedhetnek a vízér-, káros sugárzások, termékek, élelmiszerek azok adagolásának bemérésére, de még sok más helyzetre. Egy különleges, egyedi mérőeszköz bemutatására is sor kerül, amely alkalmasságát a feltaláló maga ismerteti és illusztrálja.

Tovább

Együtt fogyasszuk vagy külön-külön?

A Pentagram® termékek különlegessége, hogy egyaránt tartalmaznak fizikai, lelki és szellemi szinten működő összetevőket. Komplexitásukban érvényesül a hagyományos kínai orvoslás (hko) ősi alapelve, az 5 elem filozófiája.

Hatásuk szerint is többféle megközelí- tésben indokolt a bennük lévő alkotó- elemek jelenléte. A kórlefolyásra ható változók alapján beszélhetünk: hideg– meleg, külső–belső, többlet–hiány, jin– jang hatásokról. Elmondható, hogy az összefüggések rendszere, számos sajá- tossága, gondos figyelembevétele alakítja az alkotóelemeket. Így a különféle hatóanyagú gyógynövények kivonata, az illóolajok, a tőzegkivonat, a kristály- őrlemények, a homeopátiás tinktúrák és az elmaradhatatlan podhájskai termálvíz alkalmazása (elsősorban a krémekben) egyaránt fontos.

Tovább

Kérdése van?

Ha úgy érzi, hogy tuduk segíteni, keressen bátran.

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft