A hónap klubja (1.) Belvárosi klub
Új cikksorozatunk első szereplői Németh Imréné Éva és Németh Imre, az ENERGY Belvárosi Klub vezetői. Mindketten elhivatott természetgyógyászok, a gyógyítás mellett tiszta szívvel elkötelezett szakemberek. Vezérelvük, hogy a rendelkezésükre álló …
Alapszintű tanácsadóképzés az Energy Belvárosi Klubban
Örömmel értesítjük kedves Klubtagjainkat, hogy az Energy Belvárosi Klub immár hatodik alkalommal alapszintű, 3 napos hétvégi szakmai képzést indít! Szeretettel várjuk minden kedves regisztrált Energy Tanácsadó és Klubtag jelentkezését, aki szeretné bővíteni ismereteit az …
A Pentagram regeneráció, mint világméretű újdonság!
Az Energy Nemzetközi Társaság minden táplálék kiegészítője testünk energetikai szinten történő harmonizálásával részt vesz szervezetünk regenerációjában, ellenálló képességének növelésében. Azzal, hogy energetikai szinten harmonizálják az egyes meridiánokat, elősegítik a hozzájuk …
Küldetésünk
Az ENERGY cég 1995-ben jött létre. Cseh alapítók által létrehozott, napjainkban már számos országban, elsősorban Európában jelen lévő, nemzetközi társaság, amely hatékonyan működő, egységes rendszerbe foglalta saját kutatómunkáját, termékeinek fejlesztését, …
Energy egészségtudatos biokozmetikumok
Ha gyönyörű bőrre vágyunk, először önmagunkat kell megértenünk! Az igazi titok nemcsak minden Energy kozmetikumban rejlik, hanem saját magunkban is, mélyen, legbelül. Külsőnk a test és a lélek tükre, azaz …
Nagyszabású karácsonyi Energy akció!
Energy természetes kozmetikumok akcióban: Droserin renove: 5.900 Ft, 36 pont Protektin renove: 5.900 Ft, 36 pont Artrin renove: 5.900 Ft, 36 pont Cytovital renove: 5.900 Ft, 36 pont Ruticelit renove: …
Gyakori kérdések az Energy készitmények használatával kapcsolatban
1. Használhatóak az Energy készítményei antibiotikumokkal együtt? -Igen. A Vironal, Flavocel, Drags Imun, Grepofit használatával jobb hatás érhető el a kórokozókkal szemben, és a Probiosannal kiküszöbölhető az antibiotikumok negatív hatása. 2. …
AZ influenza ÉS AZ ENERGY
A betegség jellemzése: Az influenza nagyon fertőző, vírusos megbetegedés, amelyet a tünetek hirtelen megjelenése és magas láz jellemez. Elsősorban a tünetek hirtelen megjelenése és a magas láz az, ami megkülönbözteti …
CARALOTION
természetes, regeneráló testápoló tej Szépüljünk, regenerálódjunk az új CARALOTION-nal! Mindennapi tisztálkodás, fürdés vagy zuhanyozás után – hidratál, táplál és regenerál. Nyugtatja a viszkető kiütéseket, az aknés bőrt, a pikkelysömört és …