A Pentagram regeneráció – VILÁGMÉRETŰ ÚJDONSÁG A REGENERÁCIÓ TERÜLETÉN

Hagyományos kínai orvoslás alapelvei Az Energy Társaság bioinformációs készítményei egyszerre több szinten hatnak az emberi szervezetre. Míg a természetes hatóanyagok közvetlenül a szervek energiáját, valamint a testben zajló folyamatokat befolyásolják, addig az információs elemek a biorezonancia közvetítésével a betegség okára hatnak. A növényi kivonatoknak és bioinformációknak köszönhetően a készítményeknek jelentős méregtelenítő, antioxidáns és regeneráló hatásuk…

Mikrobiom: a betegség és egészség új kulcsa

Nem az emberé a testében fellelhető sejtek és gének többsége, az albérlők tömegét és jelentőségét mégis csak napjainkban kezdik felfedezni. A szellemeket okolták az emberek, amikor még nem volt tudományos magyarázat arra, amit nem értettek. Érdemes ellenállni annak a kísértésnek, hogy a szellemek helyére a mikrobiomot ültessék – figyelmeztette tudóstársait William Hanage, a bostoni Harvard…

Nem betegség, éhezik. Tápanyaghiánya van

Tápanyaghiány Június hónapban fokozottan jelentkezik a tápanyaghiány. A fák és növények alultápláltsága házi kertben is előfordul. Tünetei a rövid hajtások, a kisméretű levelek, a gyenge virág– és termésberakódás. A legtöbb tápanyag hiánytünet általában nem a hiányzó, hanem a túlsúlyban lévő tápelemeknek köszönhető, s az egyoldalú műtrágyázás következtében alakul ki. Ez annak a tévhitnek tudható be,…

A demenciák ötödéért a légszennyezés a felelős

A magas PM2.5 légszennyezettségű lakókörnyezet átlagosan 81 százalékkal növeli a kognitív hanyatlás rizikóját – derül ki egy friss kutatásból. A legújabb eredmények alapján a mikroméretű szállópor-szennyezés jelentősen növeli az Alzheimer-kór és egyéb típusú demenciák kockázatát. Mindez megerősíti azt a korábbi feltételezést, ami szerint kapcsolat mutatható ki a légszennyezettség és a szellemi hanyatlás között.A néhány mikrométeres…

KOROLEN

Bioinformációs, komplex gyógynövény-koncentrátum 17-féle gyógynövényből 30 ml Kiemelt hatásterületei: szív, erek, vér, immunrendszer, lelki problémák. Az Energy cég bioinformációs komplex készítményei több szinten, egy időben hatnak az emberi szervezetre. A gyógynövények közvetlenül, anyagi szinten befolyásolják a testünkben zajló folyamatokat, illetőleg szerveink működését, miközben az információs összetevők – finomabb rezgéseikkel – a betegségek okaira hatnak az…

Nálunk kitiltották az orvosi gyakorlatból, máshol egyetemeken tanítják!

A természetgyógyászat egyik legrégebbi, több ezer éves módszere. A reflexzónák ingerlésének egyik legerősebb módja. A köpölyözés hivatalos elnevezése a dermato-vákuum reflexológia. A bőrön keresztül végzett, vákuumhatással működő módszer, mely a reflexhatásokat használja ki. Hatásmechanizmusának alapja a Head-zóna elmélet. Eszerint a gerincvelőből kilépő idegek bizonyos bőr, izom és szervterületeket összekapcsolnak, és ezáltal a megfelelő bőr- és…

A mezítláb járás haszna már tudományos tény

A Föld elektromos áramát testünk fizikai okokból kifolyólag jól tudja hasznosítani. A módszer egyszerű és ingyenes, mindössze mezítláb kell járnunk-kelnünk, ha tehetjük.Eddig csak a keleti kultúrában, kifejezetten a Feng Shuiban találhattuk meg a földi szemináriumok előnyeit, de most már tudományosan is bizonyított tény a mezítlábas tevékenykedés haszna. Martin Zucker a Földelés című könyvében azt ecseteli, hogy a…

Az örök képlet, amire a zöld turmix elkészítéséhez szükséged van

Amikor a barátaim tanácsot kérnek, hogy milyen kisebb változtatással érhetnek el nagymértékű fejlődést az egészségükben, mindig azt ajánlom nekik, hogy cseréljék le a szokásos reggelijüket egy zöld turmixra. Nincs is jobb érzés annál, amikor reggel 9 előtt elfogyasztod a zöld levelek különféle változatait – még akkor is, ha napközben csokit, chipset, sült krumplit, vagy süteményeket…

Hasmenéssel járó betegségek – nyáron gyakrabban támadnak

A hasmenés olyan betegség, amely bármikor képes megnehezíteni az életünket, de a szabadság vagy az ünnepek idején alatt különösképpen kellemetlen. Nem kell ahhoz feltétlenül elutaznunk valahová, hogy hasmenést “szerezzünk be”, elegendő lehet hozzá akár a többnapos ünnepen nem megfelelően tárolt vagy túl sok napon át fogyasztott étel is. Az esetek többségében ilyenkor fertőzés okozta problémával…

A mandala

A mandala egy szanszkrit eredetű szó, mely kört jelent. Más vélemény szerint jelentése az elmével is kapcsolatban áll (manas ”elme”). Nagyon sok kultúrában megtalálható. Használják Tibetben, Indiában, Japánban, a hinduizmusban, a keresztény kultúrkörben és a buddhizmusban is. Általában szimmetrikus, koncentrikusan vagy sugarasan kialakított színes körökből és négyzetekből álló kép, melyet a falra akasztunk, a földre…