Húsvéti böjt – testnek és léleknek is fontos?

Húshagyó keddtől hamvazó szerdáig sok ember életében szigorú időszak. Lemondunk minden káros, illetve szervezetünknek terhes ételről és szokásunkról, de vajon hogyan hat mindez a szervezetünkre? A Magyar Kardiológusok Társasága ebben is mértékletességre int, és segít, hogy okosan és főleg egészségesen böjtöljünk, s ha lehet, a tudatosság az év többi 325 napjára is érvényes maradjon. Hogyan…

Évi 200 ezer akut halált okoznak a növényvédő szerek

Az egyre gyakrabban hangoztatott tézis, miszerint a növényvédő szerek nélkülözhetetlenek a gyorsan növekvő népesség élelmezéséhez – csupán egy mítosz, állítják az ENSZ élelmiszer és környezetszennyezés szakértői. A legújabb jelentésük, amelyet március közepén tártak az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elé, súlyosan bírálta a peszticideket gyártó globális vállalatokat, azzal vádolva őket, hogy a „szisztematikus tagadásuk ártalmas”, „agresszív,…

A gluténmentes étrend egészségügyi kockázatot is rejthet

Egy friss kutatás során felmerült, hogy a gluténmentes étrend bizonyos körülmények között akár jelentős egészségügyi kockázattal is járhat, tekintve, hogy a kutatás során azt figyelték meg, hogy növekedett az arzénnak és higanynak való kitettség az ilyen étkezési mintát folytató személyeknél. A kutatók arra következtettek, hogy a gluténmentes étrend megnövelheti az arzénnak és a higanynak való…

Hatalmas ellen kampány indult a kék bálna ellen!

A kezdeményezés elindítója egy középiskolai történelemtanár. Mint ismeretes, nemrég elkezdett terjedni hihetetlen ütemben egy nagyon bizarr, embereket veszélybe sodró közösségi játék. Az egésznek az a lényege, hogy egymásnak a fiatalok különféle szadista feladatokat adnak. Minél veszélyesebb és nehezebb, annál megbecsültebb lesz az illető, aki végrehajtja. A feladatokban már nem egy ember vesztette életét. Sőt, nemrég a…

Nyílt levél Zacher Gáborhoz

Kedves Olvasók! Több neves és nagy tekintélyű szakember szólt hozzá dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos interneten közzé tett előadásához, melynek érdekessége, hogy azt, a közismerten alternatív gyógyászat ellenes szakember, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Természetgyógyászati Szakmai Tagozatának közelmúltban tartott továbbképzésén adott elő. A hozzászólók mind a természet gyógyászatot ellenzők táborából kerültek ki. Ezért, bár…

A stressz jó szolga, de rossz úr

Újdonságunk, a Relaxin – nyugalom és erő A széles körben elterjedt civilizációs betegségek közös nevezője vitathatatlanul a stressz. Olykor nyilvánvaló okként, máskor együttható vagy súlyosbító tényezőként tűnik fel. Jelen van a migréntől kezdve, a pszichiátriai betegségeken, a szívproblémákon, az emésztési panaszokon át, egészen a cukorbetegségig – számtalan egészségügyi problémánál. A stressz olyan, mint a tűz:…

Medvehagyma

Hazai élőhelyeinek egyikén, a Mecsekben, Orfű erdeiben található példányai tették közismertté, miután Nagy Bandó András Orfűi medvehagyma kincseskönyv címmel könyvet jelentetett meg az értékes gyógynövény történetéről, értékeiről, hasznáról. Egy csapásra megismerhette az egész ország a medvehagymát, így manapság reneszánszát éli ez az értékes gyógynövény. „Erdőben, mint szőnyeg, csokor körül mint gyöngyvirág, tányéron mint spenót, ételben…

Olyan nanotechnológián alapuló eszközt fejlesztettek ki, mely energiát nyer az ember mozgásából

Olyan vékony, mint egy film, és az emberi mozgást képes átalakítani használható energiává. Ez lehet a zöld energia forradalmian új vívmánya? Nanotechnológiai fejlesztés Megszületett egy olyan új, nanotechnológián alapuló eljárást használó kütyü, mely képes jóformán a semmiből előállítani az energiát, és mindehhez semmire nincs szüksége, csak ránk. Pontosabban arra, hogy a testünkre tapadjon, miközben mi…

Az elet első influenzája meghatározza, hogyan reagálunk később a vírusra

Az influenzával való első találkozás meghatározza, hogy a későbbiekben miként reagál az ember szervezete a vírusra – állapították meg amerikai kutatók. A Science tudományos folyóiratban közölt tanulmány készítői az A típusú influenzavírus 18 törzsét és a vírus felszínén lévő hemagglutinin nevű fehérjét vizsgálták meg – írta a BBC News. A szakemberek szerint ennek a fehérjének…

Nagyszabású Energy akció áprilisban!

Ismerje meg az anyatermészet csodáit, az Energy szuper élelmiszereit – a “My Green Life” termékeket! Idén jelentősen bővítettük kínálatunkat! Mindegyik készítmény számtalan előnyt jelent egészségünk számára! – 100%-ban természetes alapanyagok! – Gondosan ellenőrzött helyről származnak, a legjobb természetes források esszenciái. – Nincs hozzáadott adalékanyag! – A szabad természetből begyűjtött források mellett tanúsítvánnyal ellátott bio/organic alapanyagokkal…